Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több mint 300 millió forintos fejlesztéssel bővíti paksi kikötőjében a rakodó kapacitást a gabonakereskedelemmel foglalkozó Sygnus Kereskedelmi Kft. A 343 millió forintos technológiai beruházást a cég a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 240 millió forintos támogatásával valósítják meg.

A beruházás során Merlo típusú teleszkópos rakodógépet, homlokrakodót, hídmérleget, illetve ipari gémes, gumikerekes átrakót vásárolnak, az új eszközökkel jelentősen nő a kikötőben a kirakodási kapacitás, így az képessé válik a Pakson és környékén zajló beruházások logisztikai támogatására.

A 2023. augusztus 31-én záruló projekt része 10,64 kilowatt csúcsteljesítményű napelemek telepítése is.

Gabona, műtrágya és kő

Ezekből a 6000 tonna kapacitású kikötőben idén 104 ezer tonna árut rakodtak ki, és 74 ezer tonnát be. Az 1993-ban alapított, szekszárdi székhelyű társaság 2021-ben 15,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el 379 millió forint adózott eredmény mellett. Németh Tamás ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint az idei árbevétel megközelíti a 20 milliárd forintot, a fejlesztéstől 5-15 százalékos árbevétel-növekedést várnak.

(fotó: sygnus.hu)