Találatok a következő címkénkre:
elfogták
Két futárt letartóztattak
A Szekszárdi Rendőrkapitányság nyomozói a napokban elfogtak két külföldi állampolgárt, akik telefonon – hivatalos szervek eljárásaira hivatkozva – kicsalt összegeket vettek át a sértettektől. Egy szekszárdi férfi tett feljelentést néhány...
Börtön helyett bujkált
Évek óta körözték azt a 62 éves nagykónyi férfit, aki ellen négy elfogatóparancs is volt érvényben, mert börtönbe kellett volna vonulnia, de nem tette. A tamási rendőrök először 2022-ben indítottak...
Leadták (volna) a drótot
Egy szekszárdi cég képviselője tett bejelentést július 22-én reggel a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjában, mert a vállalkozásuk telephelyéről különböző kábeleket loptak. Mint elmondta, a kollégái autóval indultak az...
Öt anyagi káros balesetnél intézkedtek a rendőrök
Egy esetben a tolatás szabályainak megsértése miatt ütközött neki egy autós Hőgyészen egy másik parkoló kocsinak. Két alkalommal vadat gázoltak el az autósok a 6-os és a 63-as főúton....
Év végi nagy „bevásárlás”
A bevásárlással nem volt gond, a fizetéssel annál inkább. Szilveszter napján, délután egy órakor egy biztonsági őr értesítette a járőröket, mert lopás történt az áruházban. Mint elmondta, két ismeretlen...
Több helyről is lopott
De elfogták a rendőrök. Egy hónap alatt kilenc ingatlanból zsákmányolt értékeket a gyanusított férfi. Minden mozdíthtó értéktet vitt: élelmiszer, ital, sőt szemetes is a portékák között volt. Az elkövető...
Elképesztő! Nem először követett el szeméremsértést
Elfogták a bonyhádi szeméremsértőt! Korábban többször is közreadtunk rendőrségi felhívást, melyben egy férfit kerestek, akkor még ismeretlen elkövetőként. Január 27-én a délutáni órákban a helyi evangélikus temető bejáratánál egy...
Zsarolás: többmillió forint ötszörösét követelték
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)a TEK és a KR bevetési egység segítségével fogták el azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megzsarolták üzleti partnerük kapta. A...
Odasimult a korláthoz
Egy kamionos az M6-os autópálya Pécs felé vezető oldalán haladt. Szedres térségében, a lehajtóban egy korábbi rendőri intézkedést követően akart elindulni, de túl közel állt a szalagkorláthoz, és a...
Hajsza az erszényes után!
Nem mindennapi történetről számolt be a rendőrség: az éjszaka folyamán ugyanis egy szökött kenguru után ment a hajsza. A BRFK l Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos Facebook-oldalán számolt be a nem mindennapi...
NEKED AJÁNLJUK
Ingyenes tüdőrákszűrés a Korányiban
Az aktív dohányosokat az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet egész nyáron várja ingyenes tüdőrákszűrésre. Náluk fokozott lehet a tüdőrák kialakulásának kockázata A betegség Magyarországon is az egyik...
Kiemelt tartalmainkKiemelt
Az énekesnő harmadik nagylemeze a szerelem és a szomorúság különös kettősségét örökíti meg...
A magyar turisták körében mindenképpen. A szallas.hu adatai szerint jellemzően 5-7 éjszakára foglalnak szállást,...
A hosszabb napos idő után több helyen megmutatta már magát a medvehagyma, például a Bakonyban. A növény...



