Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Második hete vezeti az Egyesült Királyság kislemezlistáját Doja Cat. Eddig úgy festett, hogy az énekes-rapper macska letaszíthatatlan a trónról, majd megjött Olivia Rodrigo.

Doja Cat 'Paint The Town Red' című dala az abszolút listavezető az Egyesült Királyságban, s igaz a zenei szakemberek jelezték, hogy csekély a dal előnye, mégis azt prognosztizálták – ennek ellentmondva – hogy Doja Cat saját rekodot is felállíthat. Viszont megérkezett Olivia Rodrigo 'Guts' című dala.

Olivia Rodrigo, az amerikai színész-énekesnő csupa meglepetés ebben az évben. Szeretett volna kitörtni az egyslágeres előadók skatulyából, amely nagy valószínűséggel a 'Vampire' című dalával sikerült is neki. Most viszont új kislemeze a 'Guts' szépen halad felfelé a brit kislemezlistán, már a második. Nem sok tartja, hogy letaszítsa a trónról Doja Cat 'Paint The Town Red' című dalát, amit a zenei szakemberek prognózisa szerint hamarosan meg is fog történni. Olivia egyébként a 'Vampire' című kislemez mellett – amely az említett listán a második helyéig jutott – még egy kislemezzel szerepelt a brit kislemezek között: a 'Bad Idea Right' című dallal, amely a harmadik helyet szerezte meg.

Doja Cat egyelőre még a vezető helyen, s ezzel egy kis sikert könyvelhet el az elmúlt hetek borító-botránya után. Ahogy mi is hírt adtunk róla: Doja Cat és egy német rockegyüttes albumgrafikája kísértetiesen hasonlított, hiszen ugyanaz a designer készítette, aki Doja Cat albumborítóját végül visszavonta. Doja egyébként önmagához híven elég ütös klippet készített a jelenleg brit listavezető, 'Paint The Town Red' című dalához.

photo: 

Doja Cat attends the 2022 Billboard Music Awards at MGM Grand Garden Arena on May 15, 2022 in Las Vegas, Nevada. MINDY SMALL/FILMMAGIC

Olivia Rodrigo's photocredit: Timothy Norris