Kezdőlap TOLNA Tolna - Közélet

Drága volt a fuvar a túlsúllyal közlekedő sofőrnek

5 hónap

Akár másfél millió forint bírságra is számíthat az a magyar fuvarozó, akit Tolna vármegyénél állítottak meg a pénzügyőrök. 

Az egyenruhások, egy magyar rendszámú teherautót kísértek ki rutinellenőrzésre az M6-os autópálya Fácánkerti pihenőjébe. A furgon szemmel láthatóan túlsúllyal közlekedett, így a pénzügyőrök mérlegre irányították a járművet. Mázsáláskor beigazolódott a gyanú; kiderült, hogy az autó tömege a megengedett 3,5 tonna helyett, több, mint 5 tonnát nyomott, miközben a sofőr fuvarozói engedélyt sem tudott bemutatni.

A járművezető nem fogadta el a mérlegelés eredményét, arra hivatkozott, hogy a szállítmány maximum 4,2 tonna lehetett.

A jogszabályok szigorírása értelmében idén szeptember 1-től, akár több mint félmillió forintos bírságot is kiszabhatnak a hatóságok a túlsúlyos és túlméretes járművekre. A túlpakolt gépkocsi, egy hirtelen fellépő fizikai hatás, vagy akár fékezés során kiszámíthatatlanul reagálhat, ezért nemcsak a sofőrt, hanem a közlekedés többi résztvevőjét is veszélyeztetheti.