Kezdőlap LIFE MAGAZIN Női Napozó

Egy tetoválás, ami összeköt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Mi történik akkor, amikor egy ország nagy része egyetért valamivel, de az mégsem tud megvalósulni a bonyolult adminisztráció miatt? Az év végéig olyan kampányokból mutatunk nektek válogatást, amik mellett elrobogtunk, pedig nem kellett volna.

Németországban minden évben több mint ezer szervátületésre váró ember hal meg azért, mert nem jutott időben szervekhez, pedig a németek 84 százaléka támogatja a szervadományozást. Akkor hol csúszik el az egész? Ahhoz, hogy valaki Németországban szervdonor lehessen, határozott beleegyezésre van szükség, de ezt semmilyen módon nem adminisztrálják, így a végső döntés a legközelebbi családtagokra hárul, akik csak ritkán tudnak arról, mit is gondolt elhunyt rokonunk az adományozásról. 

Ezért az elhunytak 0,001 százakéka lesz szervdonor, pedig csak egy dologra lenne szükség, hogy többen döntsenek a szervadományozás mellett, bármilyen bizonyítékra, hogy az illető ebbe beleegyezne. 

Viszont minden negyedik németnek van tetoválása. De mi köze ennek a két dolognak egymáshoz?

Néha két, egymástól teljesen független tényező kombinálásával születnek a legjobb ötletek, az #optink is így jött létre. A Junge Helden e.V. és a McCANN Paris közös projektje segítségével ingyenesen tetováltathat magára egy szimbólumot bárki, aki szeretné, ha halála után a szerveit életmentés céljára használnák fel. A szimbólum nem csak azt jelzi, hogy az illető szervdonor. Az egy egész és két elcsúsztatott félkörből álló szimbólum jelentése szerint a fél kap egy másik felet és így egésszé válik, azaz tovább folytathatja életét. Egy donor akár hét szervet is tud adományozni, így egy tetoválás hét ember életét mentheti meg. 

Ráadásul – mint minden tetoválás – ez is egy kiváló beszélgetésindító, segítségével egy fontos, Németországban tabunak számító témáról indult diskurzus.

A kampány azonnal felkeltette a tetoválás rajongók figyelmét, de ami mégfontosabb, az orvosok is láttak benne fantáziát, és végül összesen 2,8 milliárd elérést generált.