Melyet immár kilencedik alkalommal szeretne megvalósítani Janó Attiláné, ötletgazda. Aki úgy érzi szívesen csatlakozna és várná ilyen módon is a közelgő ünnepet,attól azt kéri, jelezze felé.
Advent első napja november 30.
Ekkor kezdődik az ünnepi, adventi várakozás. Erre a napra készül el az első, az egyes számmal jelezett adventi ablak, december 24-én, pedig kikerül a várakozás napjainak a 25-ös száma.
"Az adventi ablakok esemény nem verseny, nem az ablakok versenye. Nem is adventi kalendárium játék. Cél, hogy minél többen díszítsék az ünnepvárásnak megfelelően az ablakukat, jelölve rajta Advent adott napjának számát. Együtt készüljünk, együtt várakozzunk"
– olvasható közösségi posztjában.
A lelkünkben lévő várakozást mutassuk meg, adjuk tovább!
Az ablakról készült fotó felkerül a Szekszárdi Adventi Ablakok oldalra. Az ablakról készült fotó mellé a készítő által küldött kedves karácsonyi dalok, versek, vagy filmek kerülnek, az ablakkészítők által.
"Ezzel a bejegyzéssel a 2025-ös Szekszárdi Adventi Ablakok oldalt megnyitom."
(forrás, fotó: Facebook/Szekszárdi Adventi Ablakok)






