Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Élen a MÁV a kerékpárok tekintetében

A MÁV-Start a 4. helyezést érte el az Európai Kerékpáros Szövetség 2020-as, egész Európát átfogó vizsgálatában, amely kerékpárosbarát szempontok alapján rangsorolt a kontinensen 69 vasúttársaságot, azt vizsgálva, mennyire egyszerű a kerékpáros közlekedés vonattal – közölte a vasúttársaság. 

A MÁV olyan fontos európai szolgáltatókat előzött meg, mint ÖBB és a Deutsche Bahn. 50 pontból 34-et elérve lett a negyedik. A közleményben megjegyzik, hogy egyik szolgáltató sem érte el a maximális pontot, ami azt jelenti, hogy sok feladat áll még a vasúttársaságok előtt.

Az egyes vonatokon átlagosan rendelkezésre álló kerékpáros helyek számában az elérhető legtöbb pontot szerezt meg a MÁV-Start, ezzel az elsők között szerepelt az NS-DB (IC Berlin), az SBB (Svájci Vasutak) és a Slovenske zeleznice (SZ, Szlovén Vasutak) mellett. Ezek a szolgáltatók átlagosan 10 vagy több kerékpárhelyet biztosítanak a járataikon. Kiemelték, hogy a magyar vasúttársaság járatain a kerékpárokat nem kell sem összecsukni, sem szétszerelni az éjszakai járatok kivételével. A hazai elővárosi vonalakon 5-12, az InterCity és gyorsvonatokon 8-28 a szezon függvényében, a regionális vonatokon 2-16, a nemzetközi járatokon pedig 5-16 bicikli szállítható. 

A kerékpárhely-foglalás díja, kerékpárjegy értékelésben a MÁV-Start 5-ös skálán a 4-es, a többség, 64 százalék 3-5 pontos értékelést kapott, de a jegyárakat abszolút mértékben mérték a felmérés során. A kerékpárhelyjegy díja a belföldi járatokra távolság függvényében változik, a nemzetközi díjak ára 5-10 euró.

A szolgáltatást az utóbbi években több mint félmillióan vették igénybe országszerte, a vasúttársaság közel 700 kerékpárszállítási lehetőséggel is rendelkező járművét használva. Az idén eddig már 343 ezren szállítottak kerékpárt vonattal, 29 százalékkal többen, mint egy évvel korábban. Az egyik kiemelkedő célpont a Balaton, az ide utazó biciklisek számára új típusú, olcsó, egy útra szóló Balaton kerékpárjegyet vezettek be, amelyből egy hónap alatt több mint 27 ezer kelt el. Kitértek arra, hogy június 16-tól tesztjelleggel a Volánbusz egyes buszjáratain is lehet biciklit szállítani.