Október 21-én kimagasló helytállásáért rangos elismerésben részesült Vácz János tűzoltó alezredes, a Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Ellenőrzési Szolgálatának szakmai belső ellenőre.
Az elismerést azok a szakemberek vehetik át, akik a mindennapokban csendben, mégis kiemelkedő teljesítménnyel szolgálják a közösség biztonságát és a védelem ügyét.A három díjazott egyike Vácz János tűzoltó alezredes, aki több mint három évtizedes pályafutásával, elhivatott munkájával és szakmai igényességével érdemelte ki a megtisztelő elismerést.
Vácz János 1990. október 1-jén kezdte meg hivatásos szolgálatát a Paksi Tűzoltóparancsnokság állományában, tizedesi rendfokozattal, gépjárművezetői beosztásban. A tűzvédelem területén szerzett széles körű elméleti és gyakorlati tapasztalatai, valamint folyamatos önképzése révén 2002-től szolgálatparancsnok-helyettesként, majd 2006-tól megbízott szolgálatparancsnokként dolgozott.
Diplomáját 2007-ben szerezte meg, ezt követően 2008-tól a Tűzoltás Műszaki Mentési Osztály osztályvezetőjeként látta el feladatait. Kiemelkedő szakmai munkája révén 2012-ben a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat kiemelt főreferenseként folytatta pályafutását, majd 2015-től az Ellenőrzési Szolgálat állományában dolgozott, ahol jelenleg is a szakmai belső ellenőri feladatokat látja el.
Munkája során mindig az objektivitás, a tényszerűség és a konstruktív szakmai szemlélet jellemzi. Elemző gondolkodásmódja, tapasztalata és kiegyensúlyozott személyisége révén hatékonyan járul hozzá a szervezet működésének fejlesztéséhez és a tűzvédelmi helyzet folyamatos javításához.
Kimagasló szakmai tevékenysége és példamutató hozzáállása nagyban hozzájárult a Tolna vármegyei tűzoltóság és katasztrófavédelem magas szintű szakmai színvonalának fenntartásához.
A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kollektívája ezúton is gratulál Vácz János tűzoltó alezredesnek a rangos elismeréshez, és további sikeres, eredményekben gazdag szolgálatot, valamint jó egészséget kíván!
(Fotó: Tolna VMKI)