Szakértők figyelmeztetnek, az éghajlatváltozás által kiváltott folyamatosan emelkedő hőmérséklet egyre komolyabban veszélyezteti a brit fajtákat.

A szakértők megkongatták a vészharangot a brit alma jövője kapcsán: a klasszikus brit alma ugyanis könnyedén eltűnhet, melyet olyan új-zélandi és japán fajták válthatnak fel, melyek képesek növekedni a folyamatosan emelkedő hőmérséklet ellenére is.
A pippin (Cox narancs renet) és az Egyesült Királyságban már az 1500-as évek óta termesztett nonpareil is egyre nagyobb veszélyben van az éghajlatváltozás miatt, mivel nem áll rendelkezésükre elegendő “hűvös óra”, amikor telente megpihennek, hogy energiát takarítsanak meg a későbbi fejlődéshez és növekedéshez.
A Kew-i Királyi Botanikus Kert szakértői egy teszt keretében összesen 40 almafát ültetnek, melyek egyharmada az ősi helyi fajtákból való; másik harmaduk új, vagy oly módon nemesített fajta, hogy ne igényelje feltétlenül a téli pihenést; míg a harmadik harmadban olyan fajták vannak, melyek a melegebb országokból, például Dél-Afrikából származnak.

A kutatás célja, hogy összehasonlítsák a fajtákat, s kiderítsék, hogy melyik hozza a legjobb termést az egyre melegedő londoni időjárási viszonyok között. A tesztnek most minden korábbinál nagyobb jelentősége van, hiszen a Met Office januárban bejelentette, hogy 2022 volt a hatodik legmelegebb év azóta, hogy megkezdődtek az időjárási feljegyzések.
Az almafák ősszel elegendő energiát termelnek ahhoz, hogy képesek legyenek átvészelni a téli pihenő időszakot, hogy aztán tavasszal újra feléledjenek. Az alma számára tökéletes a 6 fok környéke, de minimum a fagypont feletti hőmérséklet: ha azonban a hőmérséklet tartósan 6 fok felett mozog, úgy a fák kénytelenek elhasználni energia raktárait, mely jelentősen korlátozza a tavaszi termés mennyiségét.