Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

67 évvel ezelőtt, 1956. október 23-án robbant ki a magyar forradalom és szabadságharc, amelynek emléke előtt Szekszárd is fejet hajtottunk!


„A rendezvényen beszédet mondott Gyurkovics János, Szekszárd Megyei Jogú Város alpolgármestere, majd a városi ifjúság képviseletében a Pécsi Tudományegyetem Kelemen Endre Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola Dr. Vargáné Penczel Rita és Varga-Lehőcz Szilvia által felkészített diákjai Örökség című előadását láthatták az 1956-os emlékműnél megjelentek. Egyházi áldást Molnár Erik káplán mondott”

– írta közösségi posztjában a Babits Mihály Kulturális Központ.


A rendezvény az emlékezés mécseseinek, koszorúinak elhelyezésével zárult.



A Művészetek Házában a Lozsányi Tamás és Lozsányi Soma orgonaművész, valamint Lozsányi Julianna közreműködésével „Tisztelet a hősöknek” ünnepi hangverseny várta az emlékezőket.

(forrás, fotó: Babits Mihály Kulturális Központ Facebook oldala)