Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kedden ismét találkozhatunk naposabb, valamint – elsősorban északon, északkeleten – tartósabban felhős, párás, ködös tájakkal. Számottevő csapadék ezen a napon sem várható, de a ködös tájakon szitálás, eleinte ónos szitálás előfordulhat. Gyenge, mérsékelt marad a szél.

A felhősebb, párásabb országrészekben 0-5, máshol 6-12 fokot mutathatnak napközben a hőmérők.

Szerdán is többfelé indul párásan, ködösen a nap, majd északnyugat felől növekedni kezd a felhőzet és elvétve gyenge eső is kialakulhat. Többfelé megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik a nyugati-északnyugati szél. Napközben 2-10 fokra számíthatunk.

A hideg reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi problémák. A tartósabban borongós, szürke, nyirkos tájakon élők hangulata, közérzete romolhat, valamint alacsony lehet a hő- és a komfortérzet.

A naposabb tájakon élők viszont energikusabbak lehetnek, illetve közérzetük javulhat.

Öltözzünk melegen, rétegesen! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

(fotó: pixabay)