Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kedden sok felhő lesz felettünk, és több tájegységünkön is számítani kell időnként esőre, záporokra, néhol egy-egy zivatar sem kizárt. Csak kevés helyen süthet ki rövid időszakokra a nap. Az évszakhoz képest enyhébb időnk lesz.

Kora délutánra 12 és 19 fok közé melegszik a levegő.

Szerdán változóan felhős-napos időben lesz részünk, helyenként eső, zápor továbbra is kialakulhat, néhol akár az ég is megdörrenhet. Reggelre a szélcsendesebb tájakon pára, köd képződhet. Egyre többfelé megélénkül, megerősödik a nyugati, északnyugati szél, néhol viharos széllökésekre is számítani kell. Napközben 11-17 fokra van kilátás.

Kedden kezdetben melegfronti hatás várható, majd egyre többfelé kell napközben kettősfronti hatásra számítani.