Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Tolna megyében a Szekszárdon és Tamásiban működő, országszerte pedig összesen 60 kijelölt kormányablak, valamint a Központi Okmányiroda a december 22. és január 6. között elrendelt igazgatási szünet ideje alatt is nyitva tart. 

A szünetben is felkereshető kormányablakok korlátozott nyitva tartása országosan egységes lesz, így Tolna megyében a Tamási és a Szekszárd, Augusz Imre utcai kormányablak december 22-én csütörtöki ügyfélfogadási rend szerint működnek, majd karácsony után, hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között lesz lehetőség az ügyintézésre. Az érintett pénteki napokon (december 23-án, 30-án és január 6-án) minden kormányablak zárva tart.

A kézbesítési cím korlátozott

Fontos, hogy az elkészült okmányok kézbesítését december 12-étől már csak olyan kormányablakokba lehet kérni, amelyek az igazgatási szünetben is nyitva lesznek. A nyitva tartó kormányablakokról a kormanyablak.hu oldalon lehet tájékozódni.

Ne feledd!

A földhivatalokban még január 9-én is szünetel a félfogadás, ugyanis ekkor dolgozzák fel az addig postán vagy elektronikusan beérkezett kérelmeket. Az igazgatási szünet alatt postai úton vagy online benyújtott iratokat a Földhivatali Főosztály 2023. január 9-én széljegyzi (január 9-i dátummal).

A folyamatosan indokolt hatósági ellenőrzéseket, és a krízishelyzetek elhárításával összefüggő feladatokat  a Tolna Megyei Kormányhivatal az igazgatási szünet idején is elvégzi az alábbiak szerint:

A kérelmek elektronikus úton, a Magyarorszag.hu oldalon vagy e-papíron bármikor benyújthatók, melyek feldolgozására az igazgatási szünet végeztével kerül sor.