Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Kultúra

Ezt a filmet nevezi Magyarország az Oscar-díjra

A héttagú bizottság 18 alkotásból választotta ki azt a filmet, amely a nemzetközi film kategóriában képviseli majd hazánkat.

A szakmai testület ezúttal Tősér Ádám Blokád című alkotásának szavazott bizalmat. A történet szerint Antall József alig fél évvel beiktatása után élete legnehezebb próbatételével találja szemben magát. Taxisok tüntetnek a drasztikus benzináremelés ellen, a demokráciából hamar kiábrándulva blokád alá vonják a várost, majd az egész országot. Az ellenzék melléjük áll és forradalomra buzdít. A köztársasági elnök, a sajtó, a közhangulat velük szimpatizál, a karhatalom pedig magára hagyja a népszerűtlen intézkedések miatt népszerűtlen kormányt. Antall József, az egykori 56-os forradalmár hirtelen a barikád másik oldalán találja magát. Magára maradtan, frissen műtve, egy kórteremben – olvasható a Nemzeti Filmintézet közleményében.

Nemcsak a taxisblokád négy napjának krónikája a Blokád: a kulisszák mögötti küzdelmekbe, alkukba, és a válságot kezelő, a demokráciáért küzdő miniszterelnök magánéletébe is bepillantást enged. A filmben a korszak meghatározó politikusai között feltűnik Mihail Gorbacsov és Helmut Kohl is.

Lajos Tamás producer szerint ez a film attól különleges, mert elsőként mutatja be a rendszerváltozás körülményeit és Magyarország első, demokratikusan megválasztott kormányának miniszterelnökét, Antall Józsefet, mind politikai, mind magánéleti szinten.  

Miközben Magyarországon a szovjet megszállás végóráit éli, egy váratlanul kibontakozó krízisen és egy emberi drámán keresztül meséli el a film, ahogy egy társadalom kezdi megtanulni, hogy a demokrácia nem csak a szabadságról, de a kötelességekről és a felelősségvállalásról is szól, vallja a rendező.

Köbli Norbert forgatókönyvíró pedig úgy véli, hogy a Blokád hihetetlen, de igaz történet – egy megosztott nemzetről és az azt egyesítő vezetőről, akinek eddigi élete legádázabb ellenségével kell szembenéznie: a rákkal. 

A főszerepeket Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítják, az alkotás október 20-án kerül majd a magyar mozikba.

Az Oscar-jelöltek listáját 2023. január 24-én hozzák nyilvánosságra, a díjakat pedig március 12-én, Los Angelesben adják át. 

Videó forrása: YouTube/InterCom