Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pünkösd vasárnap a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és az Őcsényi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében számos közreműködővel rendezték meg a nagy sikerű V. Pünkösdi Égi Túra és Közlekedésbiztonsági Napot az őcsényi repülőtéren.

A rendezvényen az idei évben is számos program várta a kilátogatókat. Az érdeklődők megtekinthették a motoros járőrök bemutatóját, valamint a rendőrségnél használatos fegyvereket is. A jelenlévők kipróbálhatták a biztonsági öv szimulátort és a részegséget szimuláló szemüvegeket is. Az eseményen a Készenlétei Rendőrség Légirendészeti Parancsnokságának munkatársai is részt vettek a Rendőrség Helikopterével. A budapesti és a Tolna vármegyei rendőrök együtt tartottak kutyás bemutatót az érdeklődőknek.

A helyszínre repült a Magyar Honvédség helikoptere is, melyet minden érdeklődő megcsodálhatott. A nap elején és a végén is színvonalas bemutatóval köszönt és búcsúzott el a rendezvény látogatóitól a gép pilótája.

A Tolna Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szekszárdi munkatársai füstsátorral és vonulós tűzoltóautóval várták a gyerekeket. A Bonyhádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai pedig habpartit rendeztek a kicsiknek, melyet a nagy melegben óriási örömmel fogadtak. A katonák fegyverzettechnikai bemutatót tartottak, és a honvédség kötelékébe is toborozták az érdeklődőket.

A nap folyamán számos kulturális program, légvár, kirakodó vásár, koncert és a nap végén retrodisco is várta az érdeklődőket az őcsényi polgármesteri hivatal jóvoltából.

 

Képek: police.hu