Diáknapot tartott a Tolna Megyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola pénteken.

A program reggel zumbával kezdődött, az "ébresztette" a diáksereget, ezután pedig mindenki azt a programot választhatta, amihez kedve volt.

A lehetőségek között szerepelt társasjáték, önvédelmi oktatás az Alisca Taekwondo Klub jóvoltából, volt szó a kávéról, a kamaszkor pszichológiájáról, a fotózásról, az illóolajokról, akik akartak, azok elkezdhettek főzni vagy sütni a suli udvarán. A délelőtt második fele főként a játékos megmérettetésekről szólt, fejtörőkkel, vetélkedőkkel, sportversenyekkel, valamint bemutatkoztak az iskola tehetségei is.

A programokon részvételért cserébe a diákok fabatkákat kaptak, amelyeket édességekre cserélhettek be. 

A versenyek nyertesei a program végén jutalomban részesültek, és ekkor adták át az iskolai fotó-, versíró, rajzpályázat, valamint történelem verseny díjait. A nap végén mindenki palacsintát majszolva pihent meg. 

 

Kép: A TMSZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum Facebook oldala