Szombaton rendezték meg a XXII. Alfa Romeo Club Magyarország – Selénia Rally közúti országos megmérettetését Dombóváron, Gunarasban.

 

A résztvevők 80 autóval álltak a rajthoz, majd 150 kilométert tettek meg Sásdot, Mánfát, Máré várát, Abaligetet, Orfűt, Szászvárt, Bikalt, Alsómocsoládot érintve, miközben megismerkedtek Tolna és Baranya vármegye történelmi, természeti és kulturális kincseivel.

Pintér Szilárd polgármester a megnyitón elmondta, nagy örömmel csatlakozott Dombóvár a programhoz, óriási megtiszteltetés, hogy az esemény házigazdái lehetnek. Büszkeséggel tölti el, hogy idén több regionális, és országos esemény helyszíne lehet a városuk. Mindezek mellett három 50 éves évfordulót ünnepel Dombóvár.

Minden versenyző teljesítette a távot és feladatokat. A dobogó legfelső fokára állhatott Sarkadi Tamás és csapata 76-os rajtszámmal, másodikak lettek Papp Imre Rolandék 22-es rajtszámmal, harmadik helyen pedig Gönci Csaba és csapata 40-es rajtszámmal ért célba.

 

Képek: faecbook