Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Addig nem lesz olyan látványos az Éta Aquaridák csillaghullása, mint most vasárnap. Ez lesz az év egyik legszebb meteorraja. 

„Az idei évre a raj egy kisebb kitörését jósolják, amelyhez hasonló valószínűleg nem lesz 2046-ig”

– tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló az MTI-t.

A szakértők szerint nagy, hozzávetőlegesen 66 km/s sebességgel érkeznek, és hirtelen fékeződnek le a Föld légkörébe érve. A raj vasárnap hajnalban éri el maximumát. Az átlagos, óránként 25 meteor helyett most akár óránként 60 hullócsillagban is gyönyörködhetünk. 

"A leggazdagabb hullás hajnali 3 és 4 óra között körülbelül fél három után várható."

Ha hajnalban nem lenne derült, akkor sem kell csüggednünk –írja a sokszinuvidek.hu – , mert az Éta Aquaridák maximuma elnyújtott, így előtte és utána egy-két nappal is dús hullócsillagzáport láthatunk a hajnali órákban.  

(fotó: Getty Images)