Ha nem, az sem meglepő, hiszen neve nem mindenkinek ismerős. Pedig! Ami az ausztrál burgonyatermesztő atléta  nevéhez kötődik, nem semmi. Ünnepeltünk éppen 101 esztendeje született. 

61 évesen gumicsizmában futva megnyerte az ultramaratont.

Ugye megmondtuk?

Albert Ernest Clifford "Cliff" Young 1983-ban nyerte meg a 875 km-es Westfield Sydney-Melbourne ultramaraton versenyt. A többiekhez képest lassan haladt, azonban 5 és fél napon keresztül gyakorlatilag megállás nélkül futott.

Amíg a többiek aludtak, ő akkor is szedte a lábait

Az öltözete meglehetősen egyedi: gumicsizma, munkás overall. Elsőnek érkezett a célba, 5 nap, 15 óra és 4 perces idejével szinte két teljes napot javítva a pályarekordon. A nyereménye kereken 10 ezer dollár volt.

Hihetetlen, de igaz!

A fantasztikus fizikai teljesítményre képes "gumicsizmás" óriási szívvel rendelkezett. A pénzjutalmat azonnal szétosztotta az utána beérkezők között. Hazájában nemzeti hősként tisztelték, szerényen élt és az anyjával lakott, aki egyben az edzője is volt. Futás közben kivette a protézisét, hogy ne zavarja, és a nehéz percekben abból merített erőt, hogy azt képzelte, a juhait hajkurássza.

(fotó: internet)