Ugye te is találkoztál már az adventi ablakokkal Szekszárdon? Ha nem, azért hallani már biztosan hallottál róla. Városukban idén hatodik alkalommal rendezik meg a Szekszárdi Adventi Ablakok című összefogást, amely a karácsonyra való készülődés fontos mozzanata.

Az ünnep szellemét idézi meg

A gyönyörű ablakoknak a célja, hogy aki látja őket, átjárja a közelgő ünnep szelleme, hiszen ahogyan az esemény szervezője, Janó Attiláné véli, nincsen jobb érzés a karácsony előtti várakozásnál, pedig az ember természetéből adódóan nem szeret várakozni.

De vajon hogy kezdődött az egész?

„Megbíztuk a Biszák Lászlót és a Decsi-Kiss Jánost, hogy zsűrizzék és nagy jutalmakat kaptak, akiket ugye ők művészi szemmel kiválasztottak, aztán úgy éreztem, hogy ne legyen ebből verseny, hanem a közös alkotás legyen a cél, hogy közösen készítsünk és így várakozzunk.”– mondja Janó Attiláné.

November 27. advent első napja, ekkor kerül ki a városban az egyes szám egy kidíszített ablakba, ahová egyébként a készítők kedvenc versei, idézetei vagy zenéi is kikerülhetnek.

 

Kép: Szekszárdi Adventi Ablakok facebook oldal