Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

2023. július 14-16. között rendezi meg a Szekszárdi Sportközpont Nkft. az AliscaBau 49. Gemenc Nagydíj nemzetközi kerékpáros versenyt. A rendezvény idén három napos lesz, a kiírásba ismét bekerült – néhány év kihagyás után – a hegyi időfutam, vagyis prológ. Július 14-én, pénteken 18 órától egyenként tekernek fel a versenyzők a Garay térről a Kálvária-tetőre.

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség, az UCI, 2.2-es versenyén világranglista pontokért harcolnak majd a kerékpárosok a világ minden tájáról, Guamtól Kolumbiáig. Tét nem kisebb, mint a 2024-es párizsi olimpiai játékok kvalifikációja, hiszen a jövő évi mezőny az idén gyűjtött pontok alapján alakul majd ki.

Július 15-én, szombaton az első szakasz, majd július 16-án a második szakasz is nagy küzdelmet hozhat, melyet érdemes lesz a helyszínen megnézni. A nevezett versenyzők közül az eddig legnagyobb név a kolumbiai Miguel Rubiano, aki 2012-ben szakaszt nyert a Giro d’Italia-n. Itt lesz majd a címvédő új-zélandi csapat a Bolton Equities is, vagy a tavalyi első szakasz győztese, a lengyel Papierski.

A kísérő programok között is érdemes böngészni a Gemenc Nagydíj facebook oldalán, valamint a www. gemencgp.hu oldalon