Befejeződtek az energetikai fejlesztések három rendőrségi épületen.

Nem csak a főkapitányság épülete újult meg

A fejlesztés Tolna megyében három településen három épületet érintett. A bonyhádi, dombóvári és a szekszárdi telephelyek újultak meg. A projekt állami, vissza nem térítendő támogatásból jött létre, az állam a Széchenyi 2020 program keretein belül 1 milliárd forintot adott a fejlesztésekre. A pénzből nyílászárókat cseréltek, korszerűsítették a fűtést, a hűtőrendszert és az épületek külső szigetelést kaptak.

Ennek következtében lényeges energiamegtakarítás érhető el a jövőre nézve, és az üzemeltetési költségek is jelentősen csökkennek.

A dolgozók komfortérzetére szintén hatnak a fejlesztések, hiszen a szigetelésnek és az új ablakoknak köszönhetően a beszűrődő zaj is kevesebb lesz, így nyugodtabb munkakörnyezetben végezhetik el a napi feladataikat.