11 hónap

"A segítségnyújtás nem korhoz kötött. Kissné Szűcs Anita mentőtiszt bajtársnőnk Bátor vagyok, segítek című mesekönyve is erre hívja fel a figyelmet. A kedves történet a kicsik számára is befogadhatóan mutatja be az újraélesztés és a mentőhívás lépéseit" – osztotta meg a hírt Facebook oldalán az Országos Mentőszolgálat.

A szerző szerint körülbelül 6 éves kortól ajánlott mesekönyv az Országos Mentőszolgálat aktuális szakmai ajánlása alapján készült, azzal a nem titkolt céllal, hogy a gyermekek és szüleik könnyedén tanulhassák meg, hogyan kell használni a segélyhívót és miként tudnak segíteni baj esetén.

A könyv nemcsak életbevágóan fontos tartalma miatt egyedülálló, hanem a benne lévő, igazán kedves rajzok miatt is. Anita néhány évvel ezelőtt kezdett el rajzolni és festeni autodidakta módon, kezdetben saját és a családja kedvéért. Aztán idővel egyre többet foglalkozott illusztrációval is, amibe annyira belejött, hogy ma már mese- és versillusztrációkat készít, illetve akril- és akvarellképeket fest, könyvborítókat, magazin-illusztrációkat tervez.