Ez év tavaszán jutott a hatóság tudomására, hogy egy paksi férfi lőfegyverré „alakított” légfegyverrel rendelkezik. A nyomozás során öt társára is felfigyeltek a nyomozók. A csapat tagjai többnyire együtt jártak a lőtérre, valamint alkalmanként egy – egy rágcsáló írtásra, vagy egyéb vadászatra is vállalkoztak.


A napokban kollégáink elfogtak két paksi férfit, valamint két hidasi, egy bonyhádi és egy nagymányoki társukat. Az elfogásokban a tolnai megyei nyomozók mellett paksi és bonyhádi rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei is közreműködtek. Az elfogott férfiak közül mindegyiknél találtak legalább egy lőfegyvernek minősülő légfegyvert. A szaktanácsadó hat fegyvert vizsgált meg. A leggyengébb is több mint ötször akkora energiával lőtte ki a lövedéket, mint amekkora a légfegyvereknél engedély nélkül megengedett. A legerősebb fegyver csőtorkolati energiája elérte a 131 joule-t.

Az ilyen teljesítményű fegyverek súlyos, akár halálos sérülést is okozhatnak.

Az intézkedések során kollégáink összesen 15 fegyvert, távcsöveket, éjjellátókat és lövedékeket, alkatrészeket, kiegészítőket foglaltak le.

A férfiakat előállították, gyanúsítotti kihallgatásuk során – egy kivétellel – részben beismerő vallomást tettek. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a gyanúsítottak hogyan szerezték be a fegyvereket, kereskedtek-e velük, illetve felmerülhet-e állatkínzás vagy orvvadászat gyanúja.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán indult eljárás keretében a nyomozók mind a hat férfit őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatásukat.

Figyelem! Magyarországon a 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú, szilárd lövedéket kilövő légfegyver lőfegyvernek minősül ! A lőfegyverek megszerzése és tartása engedélyhez kötött!

(címlap fotó: illusztráció, pexels)