Január 31-én a 2025-ben kiadott állami horgászjegyek, és velük együtt az éves területi jegyek érvényessége lejárt. Tehát a horgászat folytatásához 2026. február 1-jétől szükséges az új horgászokmányok kiváltása.

A tavaly bevezetett elektronikus fogási napló, illetve az idéntől létesíthető e-tagság miatt szélesedett az új okmányok kiváltásának módja.

Néhány hasznos információ

Amennyiben a horgász papíralapú fogási naplóval rendelkezik, és az egyesületénél személyes megjelenéssel szeretné a horgászokmányait kiváltani – figyelemmel a fogási napló február 28-i leadási határidejére – elmegy ahhoz a horgászegyesülethez, ahol korábbi állami horgászjegyét kiváltotta (vagy esetleg oda, ahol a következő évi okmányait kiváltani szándékozik). Az egyesületnél leadja a fogási naplóját, megfizeti az egyesület részére a tagdíjat, illetve az állami horgászjegy árát (és az Egységes Szövetségi Hozzájárulást) és eldönti, hogy a jövőben e-naplót vagy továbbra is papíralapú fogási naplót igényel a halfogások rögzítéséhez. Az előbbihez rendelkeznie kell HORGÁSZ applikációva. Ha  továbbra is papíralapú fogási naplót kíván vezetni, akkor az még további 600 forintjába fog kerülni.

Az e-napló és a papíralapú napló évközben nem cserélhető fel egymással.

Ennél az esetnél érdemes megjegyezni, hogy azoknak a horgászoknak, akik a hagyományos módon kívánják érvényesíteni horgászokmányaikat, de már tavaly e-naplóval rendelkeztek, azok számára az applikáció január 31-én automatikusan összesíti a fogási eredményeket és leadja a naplót (, így a február 28-i határidő miatt nem kell aggódniuk.

2026-tól új, kényelmi lehetőség

Ennek kulcsa az e-tagság létesítése, ami nem igényli a személyes megjelenést, így a horgászok akár az otthonukból is kiválthatják a horgászathoz szükséges összes okmányt.

E-tagság létesítése kizárólag akkor lehetséges, ha a horgász az előző évi tagságát szeretné megújítani (új tagság létesítését idén még nem támogatja a szakrendszer).

Ahhoz, hogy a horgászokmányok elektronikusan teljesen kiválthatók legyenek, a papíralapú fogási naplónak otthonról is leadhatónak, az adattartalmának pedig rögzíthetőnek kell lennie. Ez utóbbit a horgász a HORINFO szakrendszerbe a saját profiljába belépve a „Jegyek és Fogási naplók/Fogási naplók” elérési útvonalon éri el.

(forrás: mohosz.hu/fotó: illusztráció, pexels)