A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy autóbontást is engedély nélkül végző szekszárdi autószerelő-műhelyben jártak. 
A NAV hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a pénzügyőrök ellenőrizték a szervizt, amikor ráakadtak a műhelyben a különböző típusokhoz illő bontott alkatrészekre, az autók szétszereléséhez szükséges eszközökre, míg egy laptopon illegális szoftverek, hamis autódiagnosztikai eszköz volt.

„A bontásra ítélt autók külföldről érkeztek, a különböző hibakódolvasó szoftvereket pedig a saját járműveik javításánál használták, bontási tevékenységhez ugyanakkor engedélyt nem tudott bemutatni”

– ezt mondta az ellenőrzés idején éppen autójavítást végző alkalmazott.

A szakértők megállapították, hogy a hamis szoftverekkel több mint tízmillió forint vagyoni hátrányt okoztak a jogtulajdonosoknak.

A pénzügyőrök az illegális termékeket lefoglalták és szerzői joghoz kapcsolódó jogok, valamint iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmények miatt indítottak eljárást.

A NAV rendszeresen ellenőrzi, hogy az autószervizek, szerelőműhelyek jogtiszta szoftverekkel dolgoznak-e. A hamisított autódiagnosztikai eszközök használata – ellenőrizetlen pontosságuk, esetleges értéktorzításuk miatt – a járműveknél téves beállításokhoz vezethet, így alkalmazásuk közvetve a közlekedésbiztonságra is fokozott kockázatot jelenthet – hívta fel a figyelmet közleményében a NAV.
 

(fotó: illusztráció, pixabay)