Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Még el sem kezdődött a forgatás, máris áll a bál az új Harry Potter körül!
Az HBO Max a közelmúltban bejelentette, hogy új sorozatot forgatnak a Harry Potter-könyvekből. Az évadok egy-egy kötetet ölelnek fel, tehát ez nem egy spinoff lesz, mint a Legendás állatok franchise, hanem Harry, Ron és Hermione sztoriját elevenítené fel új szereplőgárdával.

 

A megállapodás értelmében J.K. Rowling is kreatív szerepet vállal majd a produkcióban, mégpedig executive producerként – ez a döntés pedig több rajongónál kiverte a biztosítékot az írónő körüli botrány miatt. Rowling ugyanis az elmúlt években arról vált ismertté, hogy sorra halmozza a transzfób kijelentéseket.

Több fan a Twitteren adott hangot a nemtetszésének: „Nagyszerű, hogy egy újabb generáció és megismerheti az alaptalanul gyűlölködő transzellenes írónőt” – írta valaki. Mások egyszerűen a sorozat bojkottjára hívtak fel. „NEM fogom nézni” – posztolták.

Akadtak ugyanakkor olyanok is, akik a bestseller szerző védelmére keltek: „Persze, hogy részt vesz benne. Ő alkotta meg ezt a világot, ti elkényeztetett hülyék” – szól egy komment.

Egyébként Rowling bojkottja nem lenne példátlan, az írónőt korábban kizárták a filmszereplők 20 éves jubileumi dokusorozatából, a Visszatérés Roxfortba című műsorból, valamint a Hogwarts Legacy nevű új Potter-témájú videojáték készítéséből is.

Az HBO vezetőjét, Casey Bloyst az új tévéműsor bejelentésekor tartott sajtótájékoztatón megkérdezték arról, hogy az HBO tart-e attól, hogy Rowling bevonása miatt a nagynevű sztárok visszautasítják majd a felkínált szerepeket. Erre Bloys kitérő választ adott.

„Nem hiszem, hogy ez lenne a fórum ennek a kérdésnek a megvitatására. Nyilvánvaló, hogy a Harry Potter-történet hihetetlenül pozitív, a szeretetről és az önelfogadásról szól. Az a prioritásunk, ami a képernyőn van, nem az, ami mögötte”

– mondta.

Bár a forgatásról még nem derültek ki részletek, annyi biztos, hogy egy hosszú távú projekt lesz, amibe bekerülnek azok a részek is, amik a filmből kimaradtak.