Kezdőlap SZEKSZÁRD Szekszárd - Közélet

Jól működik a Babits Mihály Központban kialakított oltópont

Oltópontként való működése óta összesen 4728 oltást adtak be az év harmadik hónapjában a Babits Mihály Kulturális Központban.

A kulturális központ vezetője, Berlinger Attila a számokat részletezve elmondta, 2549 fő az első és 2179 fő már a második oltását is megkapta. Folytatva a tendenciát áprilisban néhány nap alatt további 1233 oltást adtak be az orvosok, amiből 1032 főnek második alkalommal.

Gyurkovics János alpolgármester ezzel együtt sajátójékoztatón köszönte meg az elmúlt egy hónap során minden résztvevő és hozzájáruló áldozatos munkáját.

Ismét felhívták a figyelmet, hogy továbbra is fontos, hogy aki értesítést kap, a megadott időpontban érkezzen az oltópontra, elkerülve a nagyobb tömeg kialakulását, valamint hozzájárulva a zökkenőmentes oltás menetéhez.

A szekszárdi oltópont először március 3-án nyílt meg az oltakozni kívánok előtt, aminek célja a Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Tolna Megyei Kormányhivatal, a szekszárdi háziorvosok és védőnői szolgálat együttes összefogásával a város háziorvosainak, valamint a kórházi oltópontjának tehermentesítése.