0:00
/
Jubileumát ünnepli a Forgass a Földért

Idén is visszatér a Forgass a Földért kezdeményezés. Az immár 10. alkalommal megrendezett 24 órás globális rövidfilmkészítő maraton április 15-én kezdődik minden országban 10:00 órakor, a saját időzónája szerinti időben. A nevezők 24 órát kapnak a film beküldésére.

A Shoot4Earth – Forgass a Földért elnevezésű versenyre a világ bármely pontjáról lehet nevezni. Célja, hogy felhívja a figyelmet a környezettudatosságra és a környezetünk védelmére.

A kezdeményezésről bővebben beszélt Dr. Szécsi Gábor, a PTE Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar dékánja és Kindl Gábor, fesztiváligazgató, a verseny védnöke szerda délután a szekszárdi karon tartott sajtótájékoztató keretein belül.

A fiatalok nyitottak a problémákra, jól fel tudják őket dolgozni

Felhívták a figyelmet arra, hogy a verseny főként az amatőr filmkészítő fiataloknak szól, akik – a közvéleménnyel ellentétben – igenis fogékonyak a helyi problémákra, megélik őket és szeretnének ellenük tenni, hiszen számos problémát a sajátjukként élnek meg, ezért fontos, hogy ha az ő nyelvükön szólítjuk meg őket, igen jól mobilizálhatóak.

Nemzetközi zsűri

A zsűriben olyan neves emberek ülnek majd, mint Lawrence David Foldes az Amerikai Egyesült Államok Mozgókép- és Tudományos Akadémiájának tagja, aki korábban több mint 20 évig a Hallgatói Oscar Végrehajtó Bizottság tagja volt. A verseny művészeti igazgatója pedig Professor Karl Bardosh Master Prof. Tisch School of Arts New York University (New York).