A Tolna Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat.
A vádirat szerint a 47 éves bonyhádi férfi 2024. év eleje és 2025. márciusa között különböző kábítószerek, de elsősorban marihuána és speed eladása révén rendszeres anyagi haszonra, összesen több, mint 3,5 millió Ft bevételre tett szert. A
kábítószer kereskedelme során vevőivel főként internetes üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kommunikált, így egyeztette velük a kábítószer mennyiségét, vételárát és az átadás idejét.
A vádirat 17 olyan személyt sorol fel, akiknek az adott időszakban a vádlott különböző mennyiségű kábítószert adott el. Volt köztük, aki csak egy alkalommal, de olyan is, aki egy éven keresztül hetente vagy kéthetente vásárolt. A vádlott értékesítés céljából a lakásán és az autójában is tartott kábítószereket, amelyeket a nyomozás során megtaláltak és lefoglaltak. A tőle lefoglalt, önmagában is jelentős mennyiségű kábítószerek, valamint a már értékesített kábítószerek összesített mennyisége több, mint kétszerese volt a jelentős mennyiség alsóhatárának.
Emellett a vádlott maga is évek óta rendszeresen fogyasztott kábítószert, sőt az elfogását megelőzően az autójával úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy a szervezetében kábítószer volt, amely a vezetési képességét hátrányosan befolyásolta,
azaz bódult állapotban vezetett. A büntetlen előéletű vádlottal szemben a főügyészség halmazati büntetésül fegyházbüntetés és mellette pénzbüntetés kiszabását, a közügyektől, valamint a közútij árművezetéstől eltiltását, továbbá vagyonelkobzást szorgalmaz a Szekszárdi Törvényszéknél. A vádlott beismerése esetére az ügyészség 10 és fél év fegyházbüntetésre tett indítványt.
fotó: pexels






