Cikkünk frissítése óta eltelt 9 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az utóbbi időben az élelmiszeriparban egyre népszerűbb gyakorlattá vált a hétköznapi fogyasztási cikkeknek a fenntarthatóság jegyében való újradefiniálása. A németek nemrégiben álltak elő az instant sör ötletével, most az amerikaiak rukkoltak elő a kávébab nélküli kávéval. A kérdés pedig ebben az esetben is az, hogy vajon lesz-e kereslet az újdonságra.
A Seattle-ben működő Atomo Coffee a hatalmas környezeti lábnyommal rendelkező kávétermesztés helyett egy környezetkímélő kávéalternatívát kínál. Az innováció mögött a vegán húspótlókat gyártó Beyond Meat befektetői köréből is megtalálhatók támogatók. A cég mostanra 51,6 millió dollár (19,8 milliárd forint) befektetést húzott be.

Az Atomo Coffee elsődlegesen a nagy mennyiségű erdőirtással járó kávébab-termesztést szeretné megszüntetni.
Andy Kleitsch, a startup alapítója és ügyvezetője az októberi New York Kávéfesztiválon úgy nyilatkozott, hogy a kávétermesztés „naponta tíz Central Park méretű erdő kivágásával jár”.

A klímaváltozás során a termőföldek is felmelegszenek, ezért a kávétermesztő országokban az ültetvényeket a hegyoldalakban egyre magasabbra kezdik ültetni, hogy a világszerte közkedvelt arabica kávénak megfelelő adottságokat találjanak. Ez viszont rengeteg erdőirtással jár. A biodiverzitás csökkenésén túl pedig az erdőirtás a klímaváltozáshoz is jelentősen hozzájárul.

A cég tájékoztatója szerint a babnélküli kávé próbaüzemi prototípusa azt bizonyítja, hogy a termékük karbonlábnyoma 93 százalékkal kisebb, mint a hagyományos kávéé, valamint 94 százalékkal kevesebb vizet igényel az előállítása.

A kezdeti lépések sikeresnek bizonyultak Amerikában. De nem csak a befektetők számára, hiszen a Time Magazine 2022-ben a prototípust az év kétszáz legjobb innovációja közé sorolta.

A babmentes kávé superfood hozzávalók és elsődlegesen feldolgozóipari melléktermékek értéknövelő újrahasznosításával készül. A kávé molekuláris szerkezetét datolyamag használatával imitálják, majd szőlőkivonatban és cikóriában áztatják, és teából nyert koffeint adnak hozzá.

A babmentes kávé jelenleg nagyon drága, így egyhamar nem tudja majd kiszorítani a hagyományos kávét a boltokból. Míg az amerikai boltok polcaira kerülő kávé nagykereskedelmi ára átlagosan 10-14 dollár (3700-5170 forint) 450 grammos csomagonként, addig az Atomo Coffee babnélküli kávéját ugyanekkora kiszerelésben 20,99 dollárért (7700 forint) árulják kávéházaknak. A magyar kávéfogyasztók viszont egy csomag 200-250 grammos kávéért átlagosan 796 forintot hajlandóak kifizetni.