Rendkívüli látogatottságot hozott Szekszárdon a Kultúrkortyok Szabadegyetem – Hagyományos kínai orvoslás: tévhitek és realitás című, idei első eseménye. Dr. Armen Tatevoszjan előadására plusz széksort is be kellett rendezni, annyian ellátogattak a programra.
Ez egyfelől hatalmas elismerés a meghívott előadónak, hogy valamit jól csinál, hiteles és elfogadott a szekszárdi lakosság körében. Másfelől az is megesik, hogy talán már tudatosabban próbálunk odafigyelni az egészségünkre.
"A kínai orvoslás több, mint 3000 éves, főként megelőző jellegű tudomány, amellyel kapcsolatban máig sok a tévhit"
– fogalmazott a szervező Babits Mihály Kulturális Központ, melynek fotói igazolják a telt házat.
Dr. Armen Tatevoszjan orvos, harcművész, a téma avatott szakértője tartott lebilincselő előadást a hagyományos kínai orvoslásról, mely után fogadta a közönség kérdéseit. Mint fogalmazott három nagyon fontos dolog az alapja az egészségnek, a testtartás, a helyes légzés és a megfelelő gondolkodás.