Szombaton a Szlovákiai Nagyszombaton rendezték a Kupasorozat első versenyét a kritériumot, majd vasárnap a Szlovák évadnyitó mezőnyversenyeinek a szomszédos Szárazpatak adott otthont. A helyi csapatokon kívül cseh, lengyel, szerb és litván versenyzők, és persze a magyarok tették még nemzetközibbé a népes mezőnyöket.

A WU15 lányok 6 körös kritériumán Mármarosi Alexa az első részhajrában tudott pontot szerezni, ami a végelszámolásnál az ötödik helyre volt elég. A U15-ös fiúk 12 körös futamán, Tulok-Darida Simon végig az élmezőnyben tudott maradni, amit Mármarosi Marcell és Szabó Máté (Szekszárdi Kerékpáros SE kölcsön versenyzője) bukások miatt már nem tudott megtenni.

Vasárnap a WU15 lányok a U13 fiúkkal indultak egy mezőnyben, ami kétszeres létszámot eredményezett. Itt nagyobb taktikai feladatot igényelt a sorozatos szökési kísérletek szerelése, és az erőtartalékolás a véghajrára. Ez a magyarok közül Mármarosi Alexának sikerült a legjobban, mert a 77 indulóból az abszolút 3. helyet szerezte meg nagyszerű sprinthajrával. A U15 fiúk két körös futamán, Tulok-Darida Simon sorozatos szökési kísérletei ellenére nem tudott tartósan elszakadni, és végül a mezőnyhajrában legjobb magyarként az előkelő tizedik helyen haladt át a célvonalon. Szabó Máté 25. lett, Mármarosi Marcell bukásba keveredett, és csak az első kört tudta teljesíteni.