Cikkünk frissítése óta eltelt 11 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Wosinsky Mór Múzeum bringatúrát szervezett, mely során az érdeklődők régészeti szakvezetés mellett betekintést nyerhettek a környék múltjába is.

A kis csapat a szőlőhegyi biciklis pihenőtől rajtolt el a túra technikai szervezőjének, Halasi Tamásnak a vezetésével. Az első megálló a Strázsa-hegy lábánál a Tót-völgyben volt, ahol K. Tóth Gábor régész várta az érdeklődőket.


„Előadásában kitért a völgyben fekvő Ebes(puszta) középkori történetére, melynek pontos helyét és kiterjedését még nem sikerült lokalizálni. Csalog József egykori múzeumigazgató ásatása során több 11. századi sírt tárt fel a környéken, majd 1998-ban Ódor János Gábor múzeumigazgató a Strázsahegy déli oldalán egy középkori település részletét lokalizálta

– írja közösségi posztjában a Wosinsky Mór Múzeum. Előkerült középkori lelet – érmék, gyűrűk, késvégek – ezek közül párat a résztvevők kézbe is vehettek a túra során.

Hegygerincen továbbhaladva Grábócra tekertek a lelkes résztvevők, a görögkeleti szerb kolostorhoz, ahol megtekintették a régi temetőnél található épületmaradványokat. A romokat kutató Gerő Győző régész szerint (1956) itt lehetett az 1585 után épült első görögkeleti templom.



Aki most ott volt a kerékpártúrán élményekkel gazdagodva várja a folytatást!

(forrás, fotó: Wosinsky Mór Múzeum Facebook oldala)