A japán fiatalok annyira kevés alkoholt isznak, hogy a helyi adóhivatal pályázatot írt ki az alkoholfogyasztás népszerűsítésére.

Olyan mértékben csökkennek az alkoholból származó adóbevételek az országban, hogy a kormány gyakorlatilag bárkitől elfogad segítséget a probléma megoldására, ügynökségek és reklámszakemberek helyett átlagemberek is jelentkezhetnek kampányötleteikkel a világ bármely pontjáról.

Az egyetlen kitétel, hogy a jelentkező 20 és 39 év közötti fiatal legyen, a nyertes pályázatokat pedig később szakemberekkel fejlesztenék tovább.  
A „Sake Viva!” névre keresztelt akcióban ráadásul nem márkákat kell népszerűsíteni, hanem általánosan kell vonzóbbá tenni az alkoholfogyasztást, legyen szó sörről, borról vagy a japán szakéról. Jelentkezni lehet marketingtervvel, márkaépítési-stratégiával, de akár mesterséges intelligencia használatán alapuló ötlettel is.  
Az öregedő japán társadalomban évtizedek óta egyre kevesebbet isznak az emberek, a mostani számítások szerint az alkoholipar helyzetén tovább rontott a koronavírus-járvány és a változó társadalmi szokások: 2020-ra 25 százalékkal csökkent az egy főre jutó évi átlagos alkoholfogyasztás az országban. A Japan Times szerint az adóbevételek alkoholra vetített aránya pedig 5 százalékról 1,7 százalékra csökkent ugyanabban az évben.
Japánban a pályázat vegyes fogadtatásban részesült: sokakat online ötletelésre buzdított, de megjelentek kritikus hangok is, miszerint a japán kormány egészségtelen szokást népszerűsít, ami igazából nem tesz jót a fiatalabb japán generációnak.