1 hónap

A napokban Tamásiban tanácskoztak a Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoport és a vármegyei cigány nemzetiségi önkormányzatok vezetői. Ezt követően pedig a járási polgárőregyesületek képviselőivel is egyeztettek a rendőrök. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság, a rendőrség és a roma kisebbség közötti konfliktus és előítéletmentes viszony megteremtése érdekében – kiemelt figyelemmel a bűnmegelőzésre, az áldozattá, bűnelkövetővé, illetve szenvedélybeteggé válás elkerülésére, és az ismeretterjesztő kommunikációra – 2011-ben intézkedési tervet dolgozott ki. 

A megbeszélésen Dr. Kuti István r. ezredes rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető és munkatársai tájékoztatták a megjelenteket a kapitányság illetékességi területén levő bűnügyi közlekedési és közrendvédelmi helyzetéről. Ezt követően ismertették az idei év faladatait is, majd a romavezetők mondták el tapasztalataikat.

Közösen a bűnmegelőzésért

Az értekezletet követően néhány órával a Tamási járásban működő polgárőregyesületek és a rendőrség közös évértékelő ülését is megtartották.

Az ülésen Váradi Balázs, a Tolna Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének nemrégiben megválasztott elnöke tájékoztatta a megjelenteket, a szervezet célkitűzéseiről.

A felek megállapodtak abban, hogy továbbra is előtérbe helyezik a közös szolgálatok hatékony megvalósulását, a polgárőrautók és drónok igénybevételével történő együttes feladatellátást.

A résztvevők megvitatták, hogy az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektetnek a jövőben a külterületek közbiztonságának megtartására, valamint az illegálisan szemetet kihelyező állampolgárok kiszűrésére.

A résztvevők megegyeztek abban is, hogy a veszélyeztetett korcsoportokat is közösen keresik meg a megelőzési tevékenységük során.