Húsvétra 90 forint körül alakulhat a tojás fogyasztói átlagára, ami azt jelenti, hogy a vásárlók körülbelül a két évvel ezelőtti árszinten juthatnak az ünneptől elválaszthatatlan élelmiszerhez. Az Agroinform.hu elemzése szerint hiányra nem számítanak a piac szereplői, de a bevásárlással nem érdemes az utolsó napokig várni.
A hazai termelők idén is képesek lesznek ellátni az igények mintegy háromnegyedét – a fennmaradó részt a kereskedelem az ilyenkor szokásos módon importból egészíti majd ki. Helyi szinten véletlenszerűen előállhat napi szintű tojáshiány, így aki biztosra akar menni, akár már most nyugodtan bevásárolhat húsvétra: ez a termék megfelelő tárolási körülmények mellett 28 napos szavatossággal rendelkezik – közölte az Agroinform.
A KSH adatai szerint Magyarországon 2023-ban 2,4 milliárd darab tojást termeltek, 3,6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó éves tojásfogyasztás átlagosan 233 darab volt, ami 3 százalékkal maradt el az előző öt év átlagos fogyasztási szintjétől.
(Illusztráció: Pixabay)