A Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet főigazgatója, Dr. Barcza Zsolt több évtizedes orvosszakmai tevékenységéért, Bonyhád és a völgységi térség egészségügyi ellátásának fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseiért a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított Bezerédj István-díjban részesült, melyet az ünnepélyes Megyenapon adtak át. 

Egész életében abban a kórházban dolgozott

Dr. Barcza Zsolt 1985-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen általános orvosként. Még ebben az évben a Bonyhád Városi Kórházban, a Sebészeti Osztályon kezdte orvosi pályafutását, ez az első és azóta is egyetlen munkahelye. 1989-ben sebész szakorvosi szakvizsgát tett. A kórház sebészi teamjének oszlopos tagja lett. Az évtizedek során adjunktus, majd sebész főorvos, ezután pedig sebészeti osztályvezető-helyettes lett.

A bonyhádi kórház sebészetén számtalan beteg gyógyult meg gondos, hozzáértő kezei között. Hogy szakmai kompetenciáit minél szélesebb körben fejlessze, 2000-ben háziorvosi licenc vizsgát tett. 2004-től bevezetett kórházi minőségirányítási rendszer vezetője lett.

Vezetői rátermettsége elismerésééül 2009. augusztus 1-től Bonyhád Város Önkormányzata megbízta a Bonyhád Városi Kórház vezetésével. Dr. Barcza Zsolt Bonyhád és környéke egészségügyi szektorának működtetésében és fejlesztésében nemcsak kórház-főigazgatóként vesz részt, hanem 2009. óta a központi háziorvosi ügyelet szakmai működtetését is ellátja. Dr. Barcza Zsolt a mai napig a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.

Hivatása és az intézmény iránt elkötelezettsége, fáradhatatlan szorgalma, példaértékű emberi helytállása elismeréseként részesült a rangos díjban.