Gyengéje lehet a csalás, újra hirdetést adott fel. A Tolnai Rendőrőrsön dolgozó kollégák a napokban elfogtak, gyanúsítottként hallgattak ki és őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki korábban többször volt már börtönben különböző – összesen 327 rendbeli – csalás elkövetése miatt.

Idén tavasszal szabadult a letartóztatásból – mely ügyben újabb 64 rendbeli csalás miatt készült vádemelési javaslat – de nem bírta sokáig tétlenül a szabadságot. Még egy hetet sem várt, nyitott egy számlát az egyik pénzintézetnél és már fel is adta megtévesztő hirdetéseit.

Országszerte jöttek a megrendelések

Az ország több pontjáról utaltak a jóhiszemű vásárlók különböző pénzösszegeket a meghirdetett elektronikai termékek áraként, de egyikük sem kapta meg amit rendelt.

Több számlaszámot is „bevetett” a férfi, ahová utalhatták az érdeklődők a „vételárat”.

Eddig kilenc sértett nyilatkozott, nekik összesen 300.000 forint káruk keletkezett, de folyamatban van a többi károsult felkutatása és kihallgatása is.

Az ügyben a tolnai rendőrök folytatják a vizsgálatot.