Kezdőlap KÉK HÍREK

Korábban is állt bíróság előtt a holland fiatal

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Aki mindössze 15 esztendős, de már nem első ízben kell felelnie a bíróság előtt. „A Szekszárdi Járási Ügyészség szabálysértési értékre, helyiségbe a jogosult tudta és beleegyezése nélkül bemenve elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy 15 éves, holland állampolgárságú fiú ellen” – írja közleményében Dr. Kiss Yvette, a Tolna Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

„A vádlott elvette a konyhaasztalon lévő, közel huszonötezer forint értékű mobiltelefonját. Kivette a készülékből a SIM kártyát, majd a telefont – használat céljából – átadta egy ismerősének.”

A sértett barátnője az ellopott mobiltelefont felismerte a vádlott ismerősénél, aki azt visszaadta a sértettnek, így az okozott kár nagyrészt megtérült.

A fiatalkorú vádlott már 2023-ban is állt bíróság előtt. Vele szemben a járási ügyészség végrehajtásában felfüggesztett fiatalkorúak fogháza büntetés kiszabását, a felfüggesztés idejére pedig pártfogó felügyelet alkalmazását szorgalmazza a Szekszárdi Járásbíróságnál.

(fotó: illusztráció, pixabay)