Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A napokban Szekszárdon a Tolna Megyei Szakképzési Centrum pedagógusnap alkalmából   elismerésekkel köszöntötte a kiváló munkát végző kollégákat.  A rendezvényt évről évre azzal a céllal tartja meg a TMSZC, hogy megköszönje és elismerje mindazon kollégák munkáját, akik az oktatás, az igazgatás, a tanügy, illetve valamely egyéb oktatást támogató területen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

 

Idén első alkalommal került sor főigazgatói és kancellári elismerő oklevelek átadására, a TMSZC és a hozzá tartozó nyolc iskola összesen huszonkét dolgozójának munkáját méltatták. Ezen felül három nyugdíjas, illetve nyugdíjba vonuló kollégát köszöntöttek, akiknek a kulturális és innovációs miniszter Oktatói Szolgálati Emlékérem elismerést adományozott.

"Sok változás zajlott az elmúlt négy évben a Centrum életében, új rendszert építettek mindenféle értelemben"

– fogalmazott  Dömötör Csaba, kancellár az ünnepséget záró pohárköszöntőjében.

"2020-ban jött egy új jogszabály, amely teljesen átalakította a szakképzés rendszerét. Az elmúlt három év rengeteg munkával telt, rengeteg eredményt is hozott, és azt gondolom, hogy sikeresek vagyunk. Mindenkinek, aki itt van, köszönöm ezt a sikert, mert ez a közös eredményünk, közös sikerünk!"



"Köszöntöm azokat, akik munkájukkal továbbadják azt a tudást és az értékrendet, amelyet képviselnek, akik minden nap szívvel és lélekkel oktatják, nevelik tanulóinkat… szeretném azon kollégáim munkáját is megköszönni, akik nélkül nem tudnánk betölteni a küldetésünket, akik társaink ebben a munkában, akik biztosítják azokat a körülményeket és lehetőségeket, hogy az oktatók és diákok a napi feladataikra tudják figyelmüket összpontosítani"

 – hangsúlyozta Csapó Gábor a Tolna Megyei Szakképzési Centrum főigazgatója.

 „Mi így együtt vagyunk egészek!”


Díjazottak névsora itt >>>