Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Értekezletet tartott a Tolna Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság.

A baleset-megelőzéssel foglalkozó szakemberek hosszú évek óta komoly hangsúlyt fektetnek azokra a közös ötletelésekre, amelyek során az aktuális problémák megbeszélésén túl, egymás munkáját segítve tesznek azért, hogy minél kevesebb baleset történjen. 2023-ban a rendőrség kiemelt figyelmet fordít arra, hogy felhívja az emberek figyelmét a passzív biztonsági eszközök használatának fontosságára. Az ORFK Balesetmegelőzési Bizottsága egy országos kampányt is indított a témában, CSAT(T)LAKOZZ! elnevezéssel. Ebbe a programba a Tolna vármegyei rendőrök is bekapcsolódtak, akik még a tavasz elején készítettek kampányfilmet Böde Danival, a Paksi FC népszerű labdarúgójával.

A Tolna Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság május 23-án tartott gyűlést, melynek alapvető témája szintén a passzív biztonsági eszközök használatának népszerűsítése volt. Az értekezleten a rendőrség közlekedési szakemberein túl részt vettek a társszervek képviselői, a Magyar Közút vezetői, a meghívott autósiskolák, a tankerületi központ és a vármegyei kórház képviselői is.

Az ötletgazdag értekezés végén elismerések átadására is sor került. Koncz István, a bizottság nyugdíjas tagja és Magyar Lajos, a TIR Autósiskola vezetője is kitüntetést vehetett át a baleset-megelőzés területén hosszú időn keresztül végzett kiemelkedő munkája elismeréseként.

 

Kép: police.hu