A 33 éves rákkutató, Radzsana Barnavi az első szaúdi űrhajósnőként indul a világűrbe és a Nemzetközi Űrállomásra.

Korábban beszámoltunk róla, hogy vasárnap 23:37-kor négy asztronauta kezdte meg útját a SpaceX Falcon-9 rakétájával és Crew Dragon űrhajójával, a célállomás pedig a Nemzetközi Űrállomás (ISS), ahová hétfő reggel fognak megérkezni.

A csapat egyik tagja Peggy Whitson, a NASA korábbi és az Axiom Space jelenlegi űrhajósa, akinek ez már a negyedik útja az ISS-re. Az ő kutatómunkáját fogja segíteni és kiegészíteni John Shoffner, egy Tennessee állambeli üzletember, aki pilótaként szolgál.

Hozzájuk csatlakozott Ali Al-Karni vadászpilóta, aki jelentős tapasztalattal bír a saját területén, illetve Radzsana Barnavi rákkutató, az első szaúdi űrhajósnő, aki eljut a Nemzetközi Űrállomásra, hogy a 10 napos küldetés során összesen 14 orvosbiológiai kísérletet hajtsanak végre.

„Helló az űrből! Csodálatos érzés itt lenni, ebből a kapszulából szemlélni a bolygónkat”

– érkezett Barnavi első üzenete, aki korábban azt is elmondta, mekkora megtiszteltetés számára, hogy részt vehet a küldetésben.
Hozzátette, hamarosan megosztja majd a tapasztalatait a szaúdi fiatalokkal, akik diákként részt vehetnek néhány tudományos kísérlet elvégzésében, de főként amiatt várja a találkozót, hogy lássa az arcukat, az izgatottságukat, amit ő is átél minden nap a munkája miatt – írta az Al Jazeera.

Ezzel Al-Karni is egyetértett, aki arra utalt, „mindig is szenvedélye volt az ismeretlen felfedezése, az ég és a csillagok megcsodálása”, így ez egy elképesztő lehetőség számára, hogy mindezt egészen közelről láthatja.