Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Legalább kilenc InterCity motorvonatot venne a GYSEV

A vasúttársaság feltételes közbeszerzési eljárást írt ki, amely további négy jármű beszerzésére is lehetőséget teremt. 

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. közleménye szerint a kilenc IC-motorvonat biztosítja, hogy a nemzetközi InterCity-k kivételével az összes Sopron és Budapest, illetve Szombathely és Budapest között közlekedő InterCity járaton modern, villamos kocsik szállíthassák az utazókat. 

Az alacsonypadlós járműveknél a regionális közlekedésben használtakhoz képest az ülések közti távolság nagyobb lesz; ezen felül egyebek mellett wifi, klíma, zárt rendszerű mellékhelyiségek, konnektor, USB-csatlakozó és információs monitorok is szolgálják az utasok kényelmét. Az óránként 160 kilométeres sebességre képes járművek legalább 32 első és 216 másodosztályú ülőhellyel rendelkeznek, emellett önkiszolgáló büfé is lesz rajtuk. A motorvonatok nyáron 18 kerékpár szállítására is alkalmassá tehetők, továbbá két ülőhelyet a mozgáskorlátozott utasok számára alakítanak ki.

A GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a vasúttársaság villamosított vonalain kizárólag modern motorvonatokkal szállítják az utasokat. Kövesdi Szilárd hozzátette: a közbeszerzési eljárás azért feltételes, mert forrásokkal még nem rendelkeznek. Az IC-járműpark fejlesztéséhez európai uniós forrásokat szeretnének bevonni, vagy hitelkonstrukcióban vásárolnák meg járműveket.

A vasúttársaság által vásárolt motorvonatok kétáramneműek lesznek, vagyis Magyarország mellett Ausztriában is tudnak majd közlekedni.

Fotó: gysev.hu