0:00
/
Legyünk kritikusan érdeklődők!

Ezt javasolta Dr. Baracsi Katalin, internet jogász. Egy konferencián tartott előadást, Szekszárdon. Megjelenésében csupa mosoly és optimista személy. Akivel élmény a beszélgetés. Holott a téma igencsak sok veszélyt rejt. Vagy mégsem?

 A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar közös kiberbiztonsági konferenciája után volt stúdiónk vendége. 

Szabadkezet kapott a témaválasztásban  

Mint mondta előadásainak hallgatósága leggyakrabban a mesterséges intelligencia iránt érdeklődött. Persze nem csoda, hiszen ez a „valami” még napjainkban sok kérdést feszeget. 

Félelem? Mi ez a megfoghatatlan?

Sok lehetőség van benne, segíthet a házifeladatban, megfogalmazásokban, de nem lehet nem kritikusan kezelni a felkínált tartalmakat. Vagyis kell hozzá háttértudás is.

„Helyettünk nem fog tudni dönteni, hogy valami jó vagy rossz. De munkafolyamatokat vehet át tőlem, így marad szabadidőm, több én idő. De helyettesíteni nem tud”

– fogalmaz Baracsi Katalin, akitől azt is megkérdeztük, vajon érezzük e az egészséges egyensúlyt a normális és a „már beszippantott” idő között.

„Óriási keresési időszakban vagyunk, hiszen sok fajta lehetőség van. Naponta fejlődik minden, de belevághatunk a saját fejlesztésünkbe is. Én egy lehetőséget látok benne, amit meg kell tanulni használni. Ebben kell támogatnunk a gyerekeket.”

De nagyon fontos szerinte, azt is vizsgálni, hogy ha elkezdődik a kötődés az MI-hez, az hogy hat a mindennapi társas kapcsolatainkra. Elhiszek-e mindent az interneten látottaknak vagy meg tudok-e maradni kritikus? Minden akcióra lecsapok vagy látom az átverést?

Ezekről pedig nagyon fontos beszélgetni a Nagyival is, hiszen az idősebb generáció is egyre inkább megtalálható az online felületeken. 

(Megszólal: Dr. Baracsi Katalin)