Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Folytatódott a Kultúrkortyok Szabadegyetem, benne SzomatoDráma kutatói megközelítésben. Az előadássorozat méltán népszerű a közönségben.


„Jobbra vagy balra, megvegyem, ne vegyem? Menjek, vagy maradjak? Különbség van kis és nagy döntések között, egy azonban közös: akár évekkel később is hatással lehet testünkre, lelkünkre – amelyek folyamatosan üzennek egymásnak.”

Ezen gondolatokat osztotta meg közösségi posztjában a Babits Mihály Kulturális Központ. 


Ha a lélekben gond van, azt bizony megérzi a test is, például úgy, hogy megbetegszik.

A SzomatoDráma hidat képez önismeret és gyógyulás, test és lélek között. 

Üveges Anna a témát kutatja, nemrég könyvet is írt belőle, amelyről – és persze a szerző életéről – Weiszné Szabó Magdolnával, az Újra Dolgozni Tolnában Egyesület szakmai vezetőjével beszélgetett.

„Nem véletlen, hogy a szervezet szakértője volt az író partnere, hiszen az egyesület – a Lelki séták programsorozat keretein belül – szabadegyetemünk társszervezője volt.”