Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Lesz elég hal karácsonykor

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Bőséges lesz a karácsonyi halkínálat. A csapadékos időjárás kedvezett a haltermelőknek, így az idén jobb eredményt értek el, mint az elmúlt évben.

 

A termelők az idén 10-12 százalékkal alacsonyabb áron értékestik a halat. A piacon, illetve az árusító helyeken a ponty fogyasztói ára kilogrammonként 1700-2500 forint, míg a harcsáé 4-6 ezer forint között alakul. Egy kilogramm süllő 7-8 ezer forintba kerül. A feldolgozott halat ennél magasabb áron kínálják.

Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás – amelynek közel fele karácsonykor kerül az asztalra – 6,5-7 kilogramm, míg az európai uniós átlag 22-23 kilogramm. A tengerrel rendelkező országokban – Spanyolországban, Franciaországban és Portugáliában tradíciója van a halfogyasztásnak, ami jelentősen növeli az átlagfogyasztást

Magyarországon évente 22-24 ezer tonna étkezési pontyot termelnek. jelenleg tart az őszi halászati időszak, ezért még nincsenek összesített adatok, de a termelés mennyisége várhatóan 15-20 százalékkal meghaladja az előző évit. Az idei csapadékellátás megfelelt a halgazdaságoknak. A dunántúli völgyzárógátas, valamint az alföldi körtöltéses tavak bőségesen kaptak vizet.