Buda Flóra Anna francia–magyar koprodukcióban készült 27 című animációs filmjét is beválogatták a jövő hónapban rendezendő 76. cannes-i filmfesztivál hivatalos rövidfilmes programjába.

11-en az Arany Pálmáért

A 4288 benevezett rövidfilmből ennyi versenyezhet az Arany Pálmáért. A díjátadó május 27-én lesz.

Buda Flóra Anna 2018-ban diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animációs rendező tanszékén. Diplomafilmje, az Entrópia a 2019-es Berlinalén debütált, ahol elnyerte a Teddy-díjat.

Röviden a 27-ről

27 éves Alíz, aki még a szüleinél él. Születésnapján egy átmulatott éjszaka során tudatosul benne, hogy ideje búcsút mondani az illúzióknak, és megélni az őt körülvevő valóságot. A cannes-i bemutatót követően a 27 című produkció júniusban a világ egyik legrangosabb animációs filmfesztiválján, Annecyban is megméreti magát, ahol ugyancsak a rövidfilmes versenyprogramban kapott helyet.

A hazai nézők június 1-7. között a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon láthatják.