Cikkünk frissítése óta eltelt 3 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A harcmezőkön elesettek előtt tisztelegtünk. A Magyar Hősök Emléknapja alkalmából vasárnap koszorúzással egybekötött megemlékezésre került sor Szekszárdon, a Szent István téren álló I. világháborús emlékműnél. 

„A programon Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere mondott ünnepi beszédet, egyházi áldást pedig Dr. Kaszó Gyula református lelkipásztortól hallhattak az emlékezők. A programon elhangzott Chopin Gyászinduló című művének egy részlete Szabó Péter, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára és két növendéke, Halmosi Zoltán, valamint Ruppert Kristóf előadásában”

– számol be róla a Babits Mihály Kulturális Központ.

A rendezvényt koszorúzás zárta.