Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Egy maki megszökött Missouriban, és mindent cselt bevetett a rendőrök ellen, akik megpróbálták elkapni.

Egy szökött maki egy sötét városi parkon keresztül száguldozott, és valahogyan mindig sikerült legalább egy lépéssel az egyenruhások előtt járnia, akik egy hatalmas törülközővel felfegyverkezve üldözték a meglepően gyors állatot.

 

A rendőrök testkamerás felvételein is jól látható, ahogy a két rendőr megpróbálja elkapni a száguldozó makit, mely kedden a Missouri állambeli Springfieldben döntött úgy, hogy inkább felfedezi a világot.

„Látjuk a farkát” – mondja a videón az egyik egyenruhás egy kuncogás kíséretében, miközben óvatosan megpróbálja megközelíteni a kalandvágyó állatot.

Ám a maki sem adta fel egykönnyen, felemelte jellegzetes fekete-fehér csíkos farkát és egy szempillantás alatt eltűnt az egyenruhások éber tekintete elől: aztán átsprintelt egy parkolón és a gyepen, egyenesen a fák közé. Egy rendőrnek már majdnem sikerült a szökött maki elfogása, ám a cseles maki kiugrott a törülközőből és tovább menekült.

Végül több civil társaságában az egyik rendőrnek sikerült megragadnia a makit, mely szemmel láthatóan nem annyira örült a történet végének. Mindenesetre, a maki már jó helyen van, és egy helyi vadon élő állatokat mentő szervezethez került, ahol a rendőrök szerint „gondját viselik és szeretik”.